Titkos karácsonyi esküvő: Férjhez ment Miley Cyrus!

Love Story írta: nemesildiko


A legfrissebb és legfontosabb tudnivalók a híres álompár esküvőjéről.

A hét elején mondta ki a boldogító igent Miley Cyrus, énekesnő és Liam Hemsworth, színész! Ami óriási hírnek számít, tekintve, hogy rengeteg találgatás övezte kapcsolatokat és eljegyzésüket az elmúlt időszakban.

A sajtó nem igazán tudta, hogyan viszonyuljon az álompárhoz, akik nem avatták be az újságírókat terveikbe az eljegyzés után. A rajongók is lesben várták a nagy napot, csak spekulálni lehetett, hogy vajon hogyan és milyen körülmények között köti egybe életét a két sztár.  Így történhetetett, hogy az eljegyzés - és újra randizásuk - híre bombaként robbant 2016-ban, a kapcsolatukat viszont, mindig is inkább a folyamatos bizonytalanság jellemezte.

news36102-big.jpg

2009-ben találkozott először Miley és Liam az első közös filmük, az Utolsó dal forgatásán és tulajdonképpen azóta gondolhatunk rájuk egy párként - attól az aprócska ténytől eltekintve, hogy egy interjúban először csak a "legjobb barátjaként" hivatkozott az énekesnő a helyes színészre. De, hát, minden kapcsolatot el kell kezdeni valahogy...

Aztán, megannyi szakítás, randizás, újrakezdés, mással randizás, eljegyzés, eljegyzés felbontás, közös nyaralás, káosz és bejelentés után, majdnem kereken 10 évvel a legelső találkozásuk után, a történetük végre a "happy ending" részhez ért:

2018 karácsonya előtt, december 23-án összeházasodtak,szűk családi és baráti körben mondták ki az igent.

Szokásukhoz híven, nem osztották meg a részleteket a sajtóval, de annak érdekében, hogy valóban meghitten és zavartalanul, csak a család és a barátok jelenlétében köthessék össze az életüket.

Viszont, nagy szerencsénkre, és most egy percig mindenki legyen nagyon hálás a közösségi média létezéséért, egy-egy képet megosztottak a nagy eseményről az Instagramon.

miley-cyrusliam-hemsworthwedding01.png

A megosztott felvételekből tudhatjuk az alábbi, nagyon fontos információkat:

  • az esküvő utáni legjobb pillanatok otthon, a házban történtek,
  • csak a legközelebbi családtagok - köztük természetesen Liam Hemsworth testvére, Thor, akarjuk mondani, Chris Hemsworth is jelen volt a jeles eseményen,
  • Liam Hemsworth hihetetlenül profin tud felest inni - ezt is egy Instagram videóból tudhatjuk,
  • Miley pedig igazán tehetségesen táncol - még esküvői ruhában is.

Apropó menyasszonyi ruha! Miley csodálatos ruhakölteményét Vivienne Westwood tervezte. A büszke örömapa, Billy Ray Cyrus is posztolt néhány képet a nagy napról.

miley-cyrusliam-hemsworthwedding02.png

Éljen az ifjú pár!

Kapcsolódó cikkek

03 Október Házassági szerződés - Igen vagy nem?
Házassági szerződés - Igen vagy nem?

Sokan idegenkednek a házassági szerződés kötéstől, hiszen még mindig él az a tévhit, hogy, akik aláírnak egy vagyonjogi...

Bővebben
22 December 2018 leghíresebb menyasszonyi ruhái
2018 leghíresebb menyasszonyi ruhái

Vészesen közeledik az újév, úgyhogy itt az idő szemügyre venni az idei év sztáresküvőit, és leggyönyörűbb ruhakölteménye...

Bővebben
25 Február Az Oscar gála legszebb sztárpárjai
Az Oscar gála legszebb sztárpárjai

Összegyűjtöttük a 15 kedvenc párunkat az idei, 2019-es Oscar-díj átadó vörös szőnyegéről.

Bővebben


Karikagyűrűk

Címlapon

25 Március Még 5 esküvői trend, amire jobb felkészülni 2019-ben!

Minden, amit érdemes tudni az idei év esküvői trendjeiről - pároknak, vendégeknek, szolgáltatóknak, és az esküvő-rajongó...

04 Március 10 vicces kép, ami tökéletesen jellemzi a házasságot

Ha kíváncsi vagy, mi vár rád az esküvő után, jobb, ha megnézed ezeket a képeket!

01 Március Esküvőszervezési hibák, amiket a legtöbb pár elkövet

A leggyakoribb hibák és a megoldás, hogy mit tehettek ellenük!

25 Február Az Oscar gála legszebb sztárpárjai

Összegyűjtöttük a 15 kedvenc párunkat az idei, 2019-es Oscar-díj átadó vörös szőnyegéről.

Galériák

img
Esküvői helyszínek
Szeptember 19

Ki ne álmodozna arról, hogy egy ilyen csodálatos helyszínen élheti át a Nagy Nap varázsát?

Bővebben
img
Még több menyasszony
Szeptember 19

Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menya...

Bővebben
img
Menyasszonyok
Szeptember 17

Menyasszonyok, menyasszonyi ruhák, minden, amiben gyönyörködni érdemes.

Bővebben
img
Csodálatos esküvők
Szeptember 17

Csodálatos esküvők csodálatos képekkel.

Bővebben