Az Oscar gála legszebb sztárpárjai

Love Story írta: simonboglarkaviktoria


Összegyűjtöttük a 15 kedvenc párunkat az idei, 2019-es Oscar-díj átadó vörös szőnyegéről.

Az egyik legnépszerűbb hashtag még mindig a #CoupleGoals, amit olyan romantikus kapcsolatokra használhatunk a közösségi médiában, amelyek igazi romantikus álmokat – a szőke hercegeket és fehér lovakat a 21. században - testesítenek meg.

Íme, 15 sztárpár az idei, február 24-én, vasárnap megrendezésre került Oscar gáláról, akikről nem jut más eszünkbe csak az, hogy #CoupleGoals!  

Bradley Cooper & Irina Shayk

5284993122502925316893791942311097470025728n.jpg

Míg a fél világ azt rebesgeti, hogy Bradley Cooper és Lady Gaga teljesen egymásba szerettek a Sztár születik forgatásán, és Lady Gaga ezért bontotta fel jegyességét, addig a világ másik fele kiáll amellett, hogy csak nagyon jó barátok, akiket nyilvánvalóan szoros érzelmi szálak fűztek össze a közös munka során, ám Bradley nagyon is, és továbbra is Irina Shayk házastársa. Akármelyik tábort is erősítjük, azt bizton állíthatjuk, hogy Bradley és Irina még mindig ragyogóan és filmbe illően csodásan festenek együtt, igazi #CoupleGoals a felröppent pletykák ellenére is. Férfiak és nők között pedig létezhet barátság is, nem?

Jennifer Lopez & Alex Rodriguez

526022303519762888589953678606778553073664n.jpg

Jennifer Lopez és férje csak úgy csillogott és villogott az idei díjátadón - és nem csak JLo Tom Ford diszkógömb inspirálta ruhakölteménye miatt!

Rami Malek & Lucy Boynton

5269493321340217766766267872555653477171200n.jpg

Az est legnagyobb, a legjobb színészi teljesítményért járó díj nyertese Rami Malek és párja, Lucy Boynton visszafogott, mégis extra elegáns megjelenésükkel taroltak a vörös szőnyegen.

Melissa McCarthey & Ben Falcone

52743183821855371485493938528273472684032n.jpg

Melissa McCarthy megérdemel egy különdíjat, amiért nem egy hagyományos ruhát választott, hanem egy ilyen letisztult, mégis nőies nadrággal párosított összeállítást. Persze, a köpeny, amit a szuperhősök is megirigyelnének, igazán ütőssé teszi a szettet! Férjével, Ben Falcone-val egyébként már 2005 óta házasok.

Amy Adams & Darren Le Gallo

529205503030642270721983278665037471809536n.jpg

Lehet, hogy Amy Adams nem váltotta díjra az idei Oscar jelölését a legjobb női mellékszereplő kategóriában, de az biztos, hogy menyasszonyként remekül megállná a helyét ebben a gyönyörű Versace ruhában. Ne csüggedj, Amy, a mi szívünkbe így is beloptad magad!

Christian Bale & Sibi Blazic

531605268033300933637516617786949430149120n.jpg

Christian Bale igazi elnöki stílusban pompázott, készen arra, hogy átvegye a legjobb férfi szereplőnek járó díjat az Alelnök című filmben nyújtott alakításáért. Sajnos a szobrot végül nem ő kapta, de párjával, Sibi Blazic-kal kiérdemelték az egyik legszebb pár címet az eseményen.

Jason Momoa & Lisa Bonet

526505613931366812518132910755295628099584n.jpg

Az "amikor nem gondoltad volna, hogy tényleg ennyire alacsonynak tűnsz a pasid mellett" kategória idei győztese Lisa Bonet, aki nagyon stílusosnak, ám nagyon kicsinek is tűnik Aquaman, akarjuk mondani, Jason Momoa oldalán. Mindenesetre, nagyon aranyos, hogy összeöltöztek a jeles alkalomból!

Kelly Ripa & Mark Consuelos

5267425322922934810416736938970694088654848n.jpg

A divat kategória és leglehengerlőbb megjelenés egyértelmű nyertese idén: Kelly Ripa. Ruháját bármelyik menyasszony megirigyelné, egyetlen szerencséje van, mégpedig az, hogy nem fehér színt választott. I-m-á-d-j-u-k! Ja, és persze férje, Mark Consuelos is rettentő elegáns, de ez már csak hab a tortán. Kelly ruhakölteményét egyébként Christian Siriano tervezte.

Rosie Huntington-Whiteley & Jason Statham

528932395998050071360376289359720952102912n.jpg

Létezik olyan fotó vagy esemény, ahol együtt megjelenik Jason Statham és felesége, Rosie Huntington-Whiteley és nem néznek ki elképesztően jól? A kérdés jogos. A válasz az, hogy nem. Tudomásunk szerint nincs olyan felvétel, amin éppen belepislognak vagy rosszul néznek ki.

Chiara Ferragni & Fedez

5290574511717170163408979123011261171236864n.jpg

Az ifjú pár modern, kissé extravagáns megjelenést választott a díjátadóra. Felesleges is lenne még több anyaggal eltakarni Chiara lábait, hiszen az esküvőjén úgyis láthattuk már egy hasonló szabású ruhakölteményben. Igazi mega-influenszerekhez illő szett!

Miley Cyrus & Liam Hemsworth

530467544159639825091708748314612006387712n.png

A másik újdonsült házaspárunk, Miley és Liam immáron férj és feleségként tündököltek a Vanity Fair partiján. Tekintetükből nem látszik a felhőtlen boldogság, szúrós tekintettel álcázzák minden örömüket, nehogy rájöjjenek a rajongók, hogy titokban már összeházasodtak. Ja, bocsi, ezt már mind tudjuk!

John Legend & Chrissy Teigen

527931133150115858727083299682296726028288n.png

Örök kedvenc sztárpárunk, John Legend és Chrissy Teigen szokásukhoz híven elegánsan ragyogták be a partit. Chrissy biztos éppen azon gondolkozik, hogy milyen frappáns szöveggel osszon meg férjéről egy vicces képet Instagramon. John még nem tud róla, ezért mosolyog ilyen vidáman a kamerába. Vagy lehet, hogy már sejt valamit?

Sofia Vergara & Joe Manganiello

5283590822719128361988773494066022552436736n.jpg

El is érkeztünk a másik sztárpárhoz, akiről valószínűleg még sosem készült rossz fotó. Nem is tudunk hozzá kommentárt fűzni, ez ám a tökéletes randi szett!

Jessica Alba & Cash Warren

529112383990869506666143739834303316492288n.jpg

Nem tudjuk, hogy csinálja Jessica Alba hogy mindig csinos és közben sosem túl hivalkodó a megjelenése.. Mindenesetre, ő és férje, Cash Warren is méltó helyen végeznének a nem hivatalos "legcsinosabb sztárpáros" kategóriában.

Ashlee Simpson Ross & Evan Ross

527798698168562386688317851530886620119040n.jpg

Olyan rég hallottunk már Ashlee Simpsonról - aki időközben férjhez ment, legalábbis erről tesz tanúbizonyságot új, Ross-ra végződő neve -, hogy kénytelenek voltunk beválogatni őket is az idei kedvenc sztárházaspárjaink közé! Fekete, csillogó részletek - nem is kell ide több a stílusos #CoupleGoals összképhez!

Képek forrása: Getty Images

Nektek melyik sztárpár tetszett idén a legjobban?

További esküvős tartalmakért kövessetek minket Facebookon is! Az új Magyar Esküvő magazint pedig keressétek az újságárusoknál!

 

Kapcsolódó cikkek

28 December Titkos karácsonyi esküvő: Férjhez ment Miley Cyrus!
Titkos karácsonyi esküvő: Férjhez ment Miley Cyrus!

A legfrissebb és legfontosabb tudnivalók a híres álompár esküvőjéről.

Bővebben
02 Január Hollywoodi álompárok, akiknek 2019-ben lesz az esküvőjük
Hollywoodi álompárok, akiknek 2019-ben lesz az esküvőjük

Azt hihetnénk, hogy nehéz lesz felülmúlni 2018 eseményeit, de itt a lista a párokról, akiknek sikerülhet!

Bővebben
11 Február Mondj igent a cipőre! – Na, de melyikre?
Mondj igent a cipőre! – Na, de melyikre?

Hasznos tippek és megfontolandó szempontok az esküvői cipőválasztáshoz.

Bővebben


Karikagyűrűk

Címlapon

19 április Ilyen volt! Daalarna Fashion Show 2019

Idén is megrendezésre került a menyasszonyi divatbemutatók divatbemutatója, a Daalarna fashion show. Most elmeséljük mil...

25 április Fátyol vagy nem fátyol?

Lehull a lepel! Viseljen fátylat a menyasszony az esküvőn? Honnan ered a fátyolviselés hagyománya?

08 április Hello Yellow! Sárga szín az esküvőn

Egy vidám szín, ami felpezsdíti a hangulatot. Így csempészd bele a sárga színt az esküvőbe!

04 április Segítség- vegák az esküvőn!

Összefoglaltuk, hogy mi a teendő, ha vegetáriánus vagy vegán vendégek érkeznek a lagzira.

Galériák

img
Esküvői helyszínek
Szeptember 19

Ki ne álmodozna arról, hogy egy ilyen csodálatos helyszínen élheti át a Nagy Nap varázsát?

Bővebben
img
Még több menyasszony
Szeptember 19

Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menya...

Bővebben
img
Menyasszonyok
Szeptember 17

Menyasszonyok, menyasszonyi ruhák, minden, amiben gyönyörködni érdemes.

Bővebben
img
Csodálatos esküvők
Szeptember 17

Csodálatos esküvők csodálatos képekkel.

Bővebben