10 vicces kép, ami tökéletesen jellemzi a házasságot

Tippek, ötletek írta: simonboglarkaviktoria


Ha kíváncsi vagy, mi vár rád az esküvő után, jobb, ha megnézed ezeket a képeket!

Az együttélés és a párkapcsolatok is rengeteg kompromisszumot igényelnek - ahogyan a házasság is. De, mintha egy leheletnyivel több alkalmazkodóképességre lenne szüksége az embernek miután kimondta azt a bizonyos boldogító igent.

A média hajlamos megszépíteni a házasság intézményét és hétköznapi vetületeit; egy romantikus, szivárványos, rózsaszín ködös állapotként ábrázolni az együttélést, amivel nincs is semmi gond, hiszen egy gyönyörű gondolat az, ha két ember összeköti az életét. Viszont, néha jól esik szembesülni azzal, hogy másoknak is vannak problémáik, sőt, egész hasonlóak, mint nekünk.

Nevetésre felkészülni, ugyanis a Bored Panda segítségével, összegyűjtöttük a legviccesebb képeket, amik tökéletesen jellemzik, hogy milyen is a házasélet! Akár az is előfordulhat, hogy a gyűrű és papír nélkül élő párok is magukra ismernek némelyik alkotásnál.

Jöjjenek is a várva várt képek!

1: Amikor azt hitted, hogy már befejeztétek a pasiddal a veszekedést, de aztán meghallod, hogy valamit dünnyög az orra alatt.

hazassag01.jpg

2: Mielőtt összeházasodsz valakivel, először nézd meg, hogyan viselkedik, ha egy olyan számítógépet kell használnia, amin lassú az internet.. Így megtudhatod, hogy ki is ő valójában!

hazassag02.jpg

3: Amikor apu náthás. És, amikor anyu.

hazassag03.jpg

4: A férjem megkért, hogy vegyek olajat. Most már tudom, hogy érzik magukat a férfiak a tampon részlegen.

hazassag04.jpg

5: Amikor megpróbálod átölelni a feleséged, de rájössz, hogy még mindig mérges rád.

hazassag05.jpg

6: Amikor a férj nagy ügyet csinál abból, hogy elmosogatott... Egyszer. (Érmet ne adjunk?)

hazassag06.jpg

7: Hét éves házasság versus két hónapos.

hazassag07.jpg

8: Amikor haragszom a férjemre, de hoz nekem kaját. (Na, jó, annyira azért mégsem haragszom..)

hazassag08.jpg

9: Férfi: "sosem mondtam ilyet"
Én: Lássuk csak...

hazassag09.jpg

10: Összefoglalva egy képben, hogy milyen is a férjemmel élni...

hazassag10.jpgTovábbi esküvős tartalmakért, kövessetek minket Facebookon! A Magyar Esküvő Magazin legújabb számát pedig keressétek az újságárusoknál!

 

 

Kapcsolódó cikkek

25 Február Az Oscar gála legszebb sztárpárjai
Az Oscar gála legszebb sztárpárjai

Összegyűjtöttük a 15 kedvenc párunkat az idei, 2019-es Oscar-díj átadó vörös szőnyegéről.

Bővebben
15 November Ilyen egy jó tanú!
Ilyen egy jó tanú!

Itt az ideje átolvasni, hogy milyen feladatai lesznek egy ilyen fontos szereplőnek a nagy napon vagy esetleg már a szerv...

Bővebben
03 Október Házassági szerződés - Igen vagy nem?
Házassági szerződés - Igen vagy nem?

Sokan idegenkednek a házassági szerződés kötéstől, hiszen még mindig él az a tévhit, hogy, akik aláírnak egy vagyonjogi...

Bővebben


Karikagyűrűk

Címlapon

19 április Ilyen volt! Daalarna Fashion Show 2019

Idén is megrendezésre került a menyasszonyi divatbemutatók divatbemutatója, a Daalarna fashion show. Most elmeséljük mil...

25 április Fátyol vagy nem fátyol?

Lehull a lepel! Viseljen fátylat a menyasszony az esküvőn? Honnan ered a fátyolviselés hagyománya?

08 április Hello Yellow! Sárga szín az esküvőn

Egy vidám szín, ami felpezsdíti a hangulatot. Így csempészd bele a sárga színt az esküvőbe!

04 április Segítség- vegák az esküvőn!

Összefoglaltuk, hogy mi a teendő, ha vegetáriánus vagy vegán vendégek érkeznek a lagzira.

Galériák

img
Esküvői helyszínek
Szeptember 19

Ki ne álmodozna arról, hogy egy ilyen csodálatos helyszínen élheti át a Nagy Nap varázsát?

Bővebben
img
Még több menyasszony
Szeptember 19

Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menyasszonyról lesz kép. Itt nagyon sok menya...

Bővebben
img
Menyasszonyok
Szeptember 17

Menyasszonyok, menyasszonyi ruhák, minden, amiben gyönyörködni érdemes.

Bővebben
img
Csodálatos esküvők
Szeptember 17

Csodálatos esküvők csodálatos képekkel.

Bővebben