Az esküvőnk, ahol tényleg minden csodás volt

Az esküvőnk, ahol tényleg minden csodás volt

 

Történetem lovagja Péter, esküvői videózással foglalkozik. Lehet, hogy a szezon első esküvője sikerült nagyon jól, mert egy szép júniusi napon úgy döntött, megkéri a kezem. J  Nyugodt volt, mert azt hitte, lesz még egy éve felkészülni a nagy napra, de tévedett. Igent mondtam, de úgy, hogy akkor még idén kimondjuk a boldogító igent. Így hát, felütöttük a naptárt, és megnéztük, melyik az a nap, amikor még nincs esküvője. Két szabad szombatja volt a szezonban, és én gyorsan lecsaptam a szeptember 20-i dátumra. Szép, őszi esküvőt terveztünk. Nem volt sok időnk, de nem voltak nagy terveink. Az volt az elképzelésünk, hogy megerősítsük az amúgy is 9 éve tartó kötelékünket, majd egy jót együnk. J És, ez így is történt. Lehet, hogy ezért vitték magukkal haza a buli után a legtovább maradó barátink ételhordóban a megmaradt ünnepi ételt. J

Az esküvőnk bebizonyította számunkra, hogy mennyi segítőkész ember létezik. Kezdve az esküvői ruhakölcsönzőtől, a fotózásunknak helyszínt adó Erdőtelkei kastély munkatársain át egészen Farkas Márkig, aki elkészítette nekünk egyedi jegygyűrűinket, melyek számunkra a legfontosabbak voltak. Férjem édesanyja már sajnos nem él. Megmaradtak tőle az arany ékszerei, amiből mi szerettük volna elkészíttetni a jegygyűrűinket, hogy így ő is velünk lehessen. Volt, aki nem vállalta, volt, aki más aranyhoz akarta keverni. De nekünk fontos volt, hogy csak abból legyen. Márk segített nekünk, csak az általunk hozott aranyból dolgozott, így sikerült igazán meghitté tennie az eskünket.

Az esküvőnk legkülönlegesebb pillanata az evangélikus szertartás volt. Lizy, a lelkésznőnk teljesen ránk szabva írta meg a beszédet. Sok-sok nevetős fotó készült a templomban. Érdekes pillanat volt, mikor a lelkésznőnk megszakította a szertartást, hogy az ő szemszögéből lefotózzon minket, hiszen mi is képalkotással foglalkozunk. Így lett egy olyan beállításunk, ami másoknak sosem lehet. Megállt, lefotózott minket, majd folytatta a szertartást. A fényképet a mai napig a szobánk falán őrizzük.

Különleges volt az esküvői tortánk is, ami elég messziről érkezett. A lelkésznőnk esküvőjén ettünk egy nagyon finom, málnás tortát. Már akkor elhatároztuk, hogy ha egyszer összeházasodunk, mi is ugyanilyet szeretnénk, mert sosem ettünk olyan finomat. Csak azt nem tudtuk, honnan van! Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a tortarendelésbe, elkértük az elérhetőséget. Csak amikor felhívtuk a tortakészítőt, tudtuk meg, hogy cirka 200 kilométerre vannak tőlünk. De mi nagyon akartuk ám azt a tortát! És sikerült. Olyan szerencsések voltunk, hogy pont szeptember 20-án jöttek fel egy rendezvényre süteményekkel, és mellé elhozták a mi tortánkat is. Így hát, meglett a várva várt málnás tortánk, melyet nem csak mi szerettünk, hanem a vendégeink is. Főleg a keresztfiam Donát, aki az egész esküvő alatt a lila tortát várta, ennek hangot is adott a legváratlanabb pillanatokban: az anyakönyvvezetőnél, a köszöntők alatt, a meglepetés tánc előtt és sorolhatnánk. Mindig csak ezt hallottuk: Hol a lila torta? J

Az esküvőnk csodálatos volt! Mi tagadás, voltak feszült pillanatok a szervezés alatt, de sosem cserélném el. Ha visszamehetnék az időben, mindent pontosan így csinálnék. Jó érzés, hogy az esküvőnk értünk volt! Hogy mindenki abban segített, hogy egy olyan napunk legyen, amit sosem felejtünk el, amire mindig örömmel gondolunk vissza. Így történt, hogy kilenc év után, három hónap szervezést követően kimondtuk egymásnak az igent, és ettünk egy jót!

Diana és Péter

Tovább a kategóriában: « Lépésről lépésre...
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned